13 újabb japán cseresznye fával bővült az Aamori park
Klubunk a Kecskeméti Szent László Lions Club, fiataljaink a Leok segítségével valamint Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával április 12-én 13.30 órakor 13 újabb japán cseresznye fával bővült a II.Rákóczi Ferenc nevét viselő iskola előtti Aamori park. őexc.Kosuge Junichi úr Japán magyarországi nagykövete is megtisztelte eseményünket.
Az első fák ültetésre és a park megálmodására még 2012 áprilisában került sor. A Sakura ünnep idején a japán nép iránti tisztelete jeléül a Kecskeméti Szent László Lions Club tagjai 35 cseresznyefát ültettek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola elé. A programot akkor a klub rendezte és ő adományozta a fákat hozzá, de a parkosítást Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kecskemét-Aomori Baráti Kör is támogatta. A cseresznyefa-ültetésen őexcellenciája Ito Tetsuo, Japán akkori magyarországi nagykövete is részt vett.
Kecskemét közgyűlése klubunk kezdeményezésére 2015 novemberében döntött arról, hogy a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola előtti park, 1994 óta partnervárosunk, Aomori nevét viselje. 2016-ban köszöntők és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája tanulóinak műsora után őexc. Kosuge Junichi nagykövet úr és Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony a japán testvérváros: Aomori nevére keresztelte a gondozott parkot, majd elültettek egy újabb japán cseresznyefát a szépen gondozott zöldfelületen. Az ünnepség végén cseresznyevirág színű luftballonok emelkedtek a magasba.
Hiroshi Shikanai, Aomori polgármestere levélben köszöntötte az ünnepség résztvevőit.
Média megjelenések:
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
2023 Cseh-Szlovák District 122 Konvenció és V4 találkozó2023. május 15. 14:00 V4 találkozó és téli játékok
2023. március 17. 09:00 Első alkormányzói felkészítő tréning St. Charles-ban
2023. március 08. 10:00
Club híreink
A Kecskeméti Szent László LC is képviseltette magát a Konvención2023. május 20. 10:00 A Kecskeméti Szent László LC-t 2 klubtag képviselte a LIONS képzésen
2023. május 19. 14:00 Az életöröm mindannyiunké
2023. május 17. 09:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.