Az életöröm mindannyiunké

Ezzel a címmel nyílt jótékonysági kiállítás a sérüléssel élőkért, Harsányi Zsuzsanna festőművész, a Kecskeméti Szent László LC tagjának alkotásaiból, 2023. március 3-án 17.00 órakor a budapesti Klebelsberg Kastélyban. A megnyitón részt vett Otaka Masato Japán magyarországi nagykövete.

A kiállítás egy segélykiáltás, mellyel a művész szeretné felhívni a figyelmet az értelmi sérüléssel élő embertársainkra.

A festmények bepillantást engednek hétköznapjaikba, hisz ők ugyanolyanok, mint bárki más, ugyanúgy éreznek, örülnek, szomorúak, élvezik az életet, a társaságot. Ugyanúgy szeretnek beszélgetni, játszani, szórakozni, táncolni, de ugyanúgy komolyan veszik a rájuk bízott feladatokat is. Nyitottak, segítő készek, őszinték, nagyon tudnak szeretni és nagyon szerethetőek.

A megnyitó teltházas közönsége lélekemelő élménnyel gazdagodott. A vendégeket Koncsik István a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója köszöntötte, majd a Klebelsberg Kastély kulturális igazgatója Hedry Mária gondolatébresztő szavai következtek. A kiállítás célját a két szervező Harsányi Zsuzsanna festőművész, mint a Kecskeméti Szent László Lions Club tagja, egyben  alkotóművész, a Szent Vitus Alapítvány részéről pedig Lukácsi Tamás ismertették. A résztvevők közel 1 órás program keretében megismerkedhettek a Bolyki Balázs vezette részben sérüléssel élőkből álló Para-Ra gospell kórus és a Bolyki Balázs és a fiai alkotta B4 formáció vidám, a jelenlévőket is magával ragadó, fergeteges műsorával, melyre Miklósa Erika Kossuth díjas, világhírű opera énekesnő dala tette fel a koronát.

A kiállítást két segélyszervezet hozta létre azzal a céllal, hogy az országban, egy vándortárlat formájában minél több emberhez eljusson az üzenete. Ezért szívesen veszik a megkereséseket is, ha valaki szeretné saját településén bemutatni a kiállítás anyagát. Kecskemétre a Katona József Könyvtárba május hónapban érkezik a tárlat. A kiállítás célja tehát az elfogadás és a társadalmi kohézió fontosságának erősítése.

A Kecskeméti Szent László Lions Club és a Szent Vitus Alapítvány évtizedek óta azon dolgozik, hogy a sérüléssel élőkön segítsen. Összefogásuk eredménye e vándortárlat első állomása. A tárlaton kiállított alkotások a www.szentvitus.hu oldalon egy árverésen névlegesen örökbe fogadhatók, a befolyt összeggel, a két civil szervezet karitatív munkáját támogatják.  Az Örökbefogadók neve, ha szeretnék, feltűntetésre kerül a vándortárlat folyamán az alkotások alatt, a támogatások összegét (mely leírható a vállalkozások adóalapjából) a Szent László Lions Club ingyenes szemszűrésekre, hátrányos helyzetűek szemüvegének elkészítésére és értelmi sérüléssel élők számára szervezett programjaira fordítja, míg a Szent Vitus Alapítvány a Nagykőrösön autisták részére létrehozott KRESZ parkba invesztálja.

A két szervezet tevékenysége követhető honlapjaikon:

www.szentlaszlo-lions.hu, www.szentvitus.hu


Képgaléria


Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba