Az idén 32 alkalommal került megrendezésre a Filléres Börze

Az Első Kecskeméti Lions Club legnagyobb rendezvényén a külföldi testvérklubok jóvoltából, mintegy 3 kamionnyi német és osztrák adományt kínáltak. Voltak közöttük használtruhák, cipők, sport- és háztartási eszközök, játékok, bútorok, műszaki cikkek, és sok más érdekesség, izgalmas kincs. A Lánchíd utcai Sport Általános Iskola sportcsarnokára az idén is ki lehetett volna tenni az áruval és vásárlóval megtelt táblát.
A nagy hagyományú jótékonysági Filléres Börze most is két napon át, november 30-án és december 1-én várta az érdeklődőket, az idén is, mint minden évben több ezer látogatót vonzott. A megmaradt áru pedig jótékonysági céllal került tovább szállításra, más karitatív szervezetekhez.

Az Első Kecskeméti Lions Club a hétvégén befolyt adományok egy részét a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Szervezete számára ajánlja föl, és mint általában, most is, elkülönítenek egy nagyobb összeget kecskeméti kiemelkedő eredményt elért diákok és felkészítő tanáraik számára.
A vásáron a klub tagjai, családtagjaik, ismerőseik, és több osztálynyi középiskolás végzett segítő munkát. Természetesen a Kecskeméti Szent László Lions Club tagjai és önkéntesei is részt vettek a társklub rendezvényén, melyet Hunyadi János a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége kormányzója is megtisztelt jelenlétével.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Idén is jótékony célú levendulaszüret az Érzékelések kertjében2026. június 30. 13:00 Tihanyban kirándultunk
2026. június 17. 10:00 Egynyári és évelő virágok ültetése az Érzékelések kertjében
2026. június 16. 16:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.




