Érzékenyítő délután a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában
2020. január 23-án délután 13.30 és 15.30 között a Kecskeméti Szent László Lions Club tagjai, az iskola egész alsó tagozata, közel 300 gyerek számára játékos érzékenyítő délutánt szervezett, elsősorban a látássérültek életének megismerésére, átélésére.
A feladatok lebonyolításába bevonták fiataljaikat a Kecskeméti Szent László Leo Club tagjait is, akik, főleg középiskolások, valamint a klub önkénteseit és az iskola pedagógusait. A játékos feladatok összeállításában kikérték a Bács-Kiskun megyei Vakok és Gyengén látók Szövetségének tanácsait, akik az egyik állomáson segítőként is részt vettek.

A 7-10 éves gyerekek Tündérország megsegítésére siettek, ahonnan a Sötétség országának gonosz varázsló királya ellopta a fényt. 12 nehéz próbát kellett kiállniuk, hogy Tündérország kicsi királyfiát segítsék a veszélyes, nehéz és sötét úton. A gyerekeknek a nap és a csillagok visszaszerzésében segítségükre volt az Oroszlán király teljes udvartartásával. A próbák az egyéb érzékszervek minél erőteljesebb használatára épültek, a hallás, a szaglás, a tapintás került előtérbe és nagyon fontos szerepet kapott az együttműködés, egymás segítése. A gyerekek gyakorlati tapasztalatokat szereztek nem látó embertársaink minden napi nehézségeiről.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Magyarországra látogatott a Lions International nemzetközi elnöke2025. április 10. 10:00 Arccal a fiatalság felé!
2025. március 31. 15:00 Békeposzter pályázat 2024-25. évi beszámoló
2025. február 19. 13:00
Club híreink
Lélek Látók – Kiállítás a Pestújhelyi közösségi házban2025. április 07. 12:00 Vidám baráti hangulatban telt a Kecskeméti Szent László Lions Club „Tavasz zsongás” címmel meghirdetett jótékonysági vacsoraestje a csapatépítés jegyében
2025. április 01. 11:00 Újból szemüvegeket ajándékozott a Kecskeméti Szent László Lions Club
2025. március 28. 16:00
Lions szövetség eseményei
LIONS Konvenció 20252025. május 23. 10:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.