Fergeteges hangulatú, karitatív Csík Zenekar koncert

A Kecskeméti Szent László Lions Club 2023. 04. 28-án este 7 órára jótékonysági Csík Zenekar Koncertet szervezett a Hírös Agórába. A jótékonysági cél mellé odaállt a Zenekar és a Hírös Agóra is, aki kedvezményesen biztosította a színháztermet. A koncert belépőjegyeinek értékesítését a Tourinform kecskeméti irodája vállalta fel, ezzel támogatva az ügyet.
A klubtagság úgy döntött, hogy a kecskeméti középiskolásoknak lehetővé teszi, hogy csoportosan diákjeggyel szinte féláron juthassanak el az országos hírű zenekar koncertjére.
Ezen kívül a klub, az általa évek óta támogatott szervezetek tagjait ingyenesen látta vendégül a hangversenyen. Így meghívást kaptak a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács Kiskun Megyei Egyesülete tagjai, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Mosolysziget Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona gondozottai és a Humán-Rehab Kiemelten Közhasznú Egyesület Farkas-villa lakóotthona lakói.
A koncertből befolyó összeget a klub az általa 2 évvel ezelőtt létrehozott Érzékelések kertje szépítésére, további bővítésére fordítja majd.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Idén is jótékony célú levendulaszüret az Érzékelések kertjében2026. június 30. 13:00 Tihanyban kirándultunk
2026. június 17. 10:00 Egynyári és évelő virágok ültetése az Érzékelések kertjében
2026. június 16. 16:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.




