Megyei főzőverseny értelmi sérültek részére
A Mosolysziget Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézménye által szervezett megyei főzőversenyen a Kecskeméti Szent László Lions Club tagjai, a leok és a klubot támogató önkéntesek 11 fővel vettek részt. A versenyre 2019. szeptember 20-án került sor, a Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája aulájában.
A klub üdítő italokkal is hozzájárult a nagyszabású, mintegy 150 fős középsúlyos értelmi sérültek számára szervezett dél-alföldi régiót érintő rendezvény előkészítéséhez és lebonyolításához, ahol bőven elkelt a segítő kéz. Ezúttal az aula előkészítésében, az italok kínálásában és a rendezvény utáni tereprendezésben vettek részt az oroszlánok.

A verseny 12 három fős csapat között zajlott, több mint két órán keresztül, mely idő alatt a többi résztvevőt kvízjátékkal és vidám műsorokkal szórakoztatták. A tavalyi évhez hasonlóan nem volt megadott menü, minden csapat választhatott ételt, mely főfogásból és desszertből állt. A zsűri nem csak az ételek minőségét, hanem esztétikumát, a tálalást és terítést is bírálta. A szponzoroknak köszönhetően valamennyi csapat ajándékokat és 1-1 tortát kapott. A résztvevők a műsorok alatt és a díjátadás után többször is táncra perdültek, és vidám élményekkel gazdagodva térhettek haza. A rendezvény valamennyi segítő számára is örömet jelentett a sok megható és vidám pillanattal.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Magyarországra látogatott a Lions International nemzetközi elnöke2025. április 10. 10:00 Arccal a fiatalság felé!
2025. március 31. 15:00 Békeposzter pályázat 2024-25. évi beszámoló
2025. február 19. 13:00
Club híreink
Lélek Látók – Kiállítás a Pestújhelyi közösségi házban2025. április 07. 12:00 Vidám baráti hangulatban telt a Kecskeméti Szent László Lions Club „Tavasz zsongás” címmel meghirdetett jótékonysági vacsoraestje a csapatépítés jegyében
2025. április 01. 11:00 Újból szemüvegeket ajándékozott a Kecskeméti Szent László Lions Club
2025. március 28. 16:00
Lions szövetség eseményei
LIONS Konvenció 20252025. május 23. 10:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.