„Tapintható Láthatatlan” – Új bronzmakettet avattak Kecskemét főterén vakok és gyengénlátók részére

2018. november 18-án, vasárnap délután avatták fel a Szemők Zsuzsanna szobrászművész által készített bronzmakettet Kecskemét főterén. A Kecskeméti Szent László Lions Club gratulál a kecskeméti Rotary Clubnak, hogy városunkban immár a második ilyen alkotást hozzák létre.

A közel 4 millió forint értékű műalkotás elkészítéséhez a Rotary Club Kecskemét, a klub német testvér-szervezete, az RC Schriesheim-Lobdengau, és kecskeméti vállalkozók nyújtottak anyagi támogatást. Kecskemét Megyei Jogú Város pedig a műemléki védettségű Főtér déli területén, az úgynevezett Mende Valér-tengely Újkollégium felőli sétánya egy részét biztosította erre a célra. A megalakulásának centenáriumát idén ünneplő Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, és annak Bács-Kiskun megyei Szervezete a hiteles feliratozás elkészítésével járult hozzá a makett használhatóságához.

Tizenkét évvel ezelőtt, 2006. október 15-én a Fehér Bot Nemzetközi Világnapján avatták fel Kecskemét főterének azóta is egyik jellegzetes műalkotását, a Lakatos Pál szobrászművész által készített első méretarányos bronzmakettet. Mely Kecskemét szecessziós Városházát, a katolikus Nagytemplomot, a Barátok templomát és a Református templomot örökítette meg.

Ezt az alkotást egészíti ki mostantól a ma felavatott makett. Szemők Zsuzsanna szobrászművész alkotása ugyancsak a vakok és gyengénlátók számára, de az idelátogató idegenek tájékozódását is szolgálja. A műtárgyon a református Ó- és Újkollégium, a Cifrapalota, a volt Nagyzsinagóga (jelenleg Tudomány és Művészetek Háza), az egykori Bank épület, a Luther-udvar és az Evangélikus templom, valamint a Református Lelkészi Hivatal karakteres formái láthatók és tapinthatók.

A Kecskeméti Szent László Lions Club képviseletében Harsányi Zsuzsanna és Király József klubtársaink vett részt a köztéri alkotás átadásán és az azt követő, az evangélikus templomban tartott bensőséges hangulatú ünnepségen.


Képgaléria

Hír kategóriák

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Kecskeméti Szent László Lions Club

Adószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019

cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba