Új köntösben az Érzékelések kertje

A kisgyermekes családok és a környéken lakók által nagyon kedvelt Érzékelések kertjét október végén a Kecskeméti Szent László Lions Club támogatók és önkéntesek bevonásával megújította. Teljesen új, változatos felületű és faktúrájú szilárd burkolatot kapott a mezítlábas ösvény, valamint több száz növény, elsősorban árvácska került kiültetésre.
A klub által 2020-ban létrehozott, és a városnak átadott park, elsősorban vak, gyengén látó vagy halló, értelmi sérüléssel élő gyermekek és felnőttek részére szánt pihenő, tapasztalati kert. Másrészt a gyermek intézmények és a városban élő kisgyermekes családok részére kialakított érzékenyítő park, melyben a színek, illatok, változatos felületek, hangok felfokozásával kívánják bevezetni az érzékelhető világba a tapasztalatra vágyókat, a természet, a játék és a művészet útján. A klubtagok a ligetben rendszeresen érzékenyítő foglalkozásokat is tartanak gyermekcsoportok részére.
Az elmúlt 3 év alatt a kert sajnos nagyon elhasználódott a nem rendeltetésszerű használattól. Az eredeti utat, mely többféle felületű és méretű kavicsból, kőből és mulcsból állt, a virágágyásokba és a fű közé szórták, rugdalták, a kertben és környékén lévő padokat darabokra törték, a hangadó plasztikákat, többször kellett javítani, cserélni, az ivó kutat az idén tavasszal olyan mértékben verték szét, hogy végül többszöri javítás után, teljesen meg kellett szűntetni. A kert növényeit sem kímélték a vandálok.
Így az idei év a park állagának megóvásáról és folyamatos megújításáról szólt. Tavasszal a kitaposott növények helyére kerültek újak, majd több száz egynyári növény ültetése és a lopások miatti folyamatos pótlása következett, nyáron a park rendben tartása, gazolása, fűnyírása adott feladatot a klubtagoknak és önkénteseinek. Többszöri kérésükre a nyár végén a város kicserélte a parkban lévő három megrongált padot és visszametszette a már veszélyessé váló fákat, valamint az iskola épületén lévő kamerát is szabaddá tette az eléje növő gallyaktól, melyet ezúton is köszönnek.

Most ősszel, a kitaposott, szétrugdalt mezítlábas ösvény megújítása következett, melyet a klub saját költség mellett, három támogató a GEMINO Kft., a MESTER-BAU 2002 Kft és a KEFAG Zrt. bevonásával végzett el, így 10 féle változatos felületű, 1 kivétellel szilárd térburkolat került megépítésre.
A kert is megújult több száz árvácska került kiültetésre, mely munkálatokban a klubtagokon kívül a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete is részt vett. A virágok megújítását Gyenes István kertészete és a NEAO-KP-2024/10-000291 számú pályázat is támogatta.
A várostól ígéretet kaptak a többi pad cseréjére is november közepéig, valamint 2 új pad kihelyezésére a klub által létrehozott Aomori park japáncseresznyefái alatt.
A klubtagok kérik a lakosságot, hogy óvják, védjék a jó szándékú civilek, önkéntesek és támogatók által kisgyerekek és fogyatékossággal élők számára megálmodott, létrehozott és fenntartott kertet. Szívesen veszik az állagmegóvásába, gondozásába való bekapcsolódást is!
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Magyarországra látogatott a Lions International nemzetközi elnöke2025. április 10. 10:00 Arccal a fiatalság felé!
2025. március 31. 15:00 Békeposzter pályázat 2024-25. évi beszámoló
2025. február 19. 13:00
Club híreink
Lélek Látók – Kiállítás a Pestújhelyi közösségi házban2025. április 07. 12:00 Vidám baráti hangulatban telt a Kecskeméti Szent László Lions Club „Tavasz zsongás” címmel meghirdetett jótékonysági vacsoraestje a csapatépítés jegyében
2025. április 01. 11:00 Újból szemüvegeket ajándékozott a Kecskeméti Szent László Lions Club
2025. március 28. 16:00
Lions szövetség eseményei
LIONS Konvenció 20252025. május 23. 10:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.