300 színpompás, illatozó, évelő és egynyári virággal gazdagodott az Érzékelések kertje

A Kecskeméti Szent László Lions Club és Gyenes István Kertészete felajánlásaként az illatösvényt a télen tönkrement évelő növények pótlása és bővítése mellett, 2023. 05. 11-től, az elmúlt évekhez hasonlóan színes, egynyári virágok is díszítik. A kert újjászületése keretében a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 6. c osztályos diákjai, ültették el a klubtagok által előkészített, mintegy 300 tő növényt. A klub és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola folyamatos védnökséget vállalt iskolaidőben a közterületi park fenntartásában, gondozásában is, besegítve ezzel a városnak.
A Kecskeméti Szent László Lions Club által létrehozott és 2 éve a városnak átadott kertben, a lions mozgalom legfontosabb célkitűzéseinek megfelelően, a látás védelme és a környezetvédelem is megvalósul. Az országban egyedülálló park egyrészt vak, gyengén látó vagy halló, értelmi sérüléssel élő gyermekek és felnőttek részére szánt pihenő, tapasztalati kert, másrészt a gyermek intézmények és a városban élő családok részére kialakított érzékenyítő park, melyben a színek, illatok, változatos felületek, hangok felfokozásával tudatosan kívánjuk bevezetni az érzékelhető világba a tapasztalatra vágyókat, a természet, a játék és a művészet útján. A klubtagok a ligetben igény szerint érzékenyítő foglalkozásokat is tartanak gyermekcsoportok részére.
Kérjük, élvezzék az Érzékelések kertjét és vigyázzanak rá!
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
2023 Cseh-Szlovák District 122 Konvenció és V4 találkozó2023. május 15. 14:00 V4 találkozó és téli játékok
2023. március 17. 09:00 Első alkormányzói felkészítő tréning St. Charles-ban
2023. március 08. 10:00
Club híreink
A Kecskeméti Szent László LC is képviseltette magát a Konvención2023. május 20. 10:00 A Kecskeméti Szent László LC-t 2 klubtag képviselte a LIONS képzésen
2023. május 19. 14:00 Az életöröm mindannyiunké
2023. május 17. 09:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.