Az autizmus világnapjához közeledve szemüvegeket ajándékozott a Kecskeméti Szent László Lions Club

Az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága „CSODABOGÁR” Autizmussal és Fogyatékkal Élő Személyek Nappali Intézménye ellátottai közül, 3 fő részére készíttetett szemüveget a Kecskeméti Szent László Lions Club, melyek átadására, 2021. március 22-én került sor.
A tavaly őszre tervezett szűrést követően a hagyományos októberi Lions Gálaest keretében került volna sor a szemüvegek átadására, de mind a kitelepült szűrést, mind a gála megtartását a pandémia sajnos megakadályozta.
Ezért a klub tagjai most lehetővé tették, hogy a sérülteket ellátó intézmény gondozottai, egyénenként vehessenek részt az ingyenes látás vizsgálaton. A klub évek óta dolgozik a Kuti Optikával, így megszervezték, hogy ott, telefonos egyeztetés után, a járványügyi szabályok betartásával fogadják a Csodabogár Autizmussal élő személyek Nappali Intézménye gondozottait.
A szűrés eredményekpépen, akiknek szükségük volt rá, a klub elkészíttette a szemüvegét, melyek most kerültek átadásra.
A Kecskeméti Szent László Lions Club évek óta végez rendszeres ingyenes látás vizsgálatot. A lions mozgalom egyik legfontosabb tevékenysége a látás védelme, melyért világszerte több mint 1,4 millió „oroszlán” küzd!
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Idén is jótékony célú levendulaszüret az Érzékelések kertjében2026. június 30. 13:00 Tihanyban kirándultunk
2026. június 17. 10:00 Egynyári és évelő virágok ültetése az Érzékelések kertjében
2026. június 16. 16:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.




