Búcsúbeszéd Balogh Istvánhoz

„ Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani…”
Balogh István emlékezete

Múlik az idő és nehéz szívvel tapasztaljuk meg, hogy a búcsúzás, az elengedés a múló idővel életünk része lesz. Most is az emlékezés sorait kell írnom, hiszen 2017. április 2-án súlyos betegségben elhunyt barátom és Lions klubtársunk Balogh István. Így 25 éves barátságunk ért véget azon a napon. De mennyi emlék, mennyi közös élmény volt ebben – kimondani is sok – a negyed században! Pista ismeretségünk első percétől tanújelét adta annak, hogy érdek nélkül, őszinte figyelemmel van irántam és ez megerősített abban, hogy bármikor számíthatok rá. És nem csalódtam: az évek alatt napi kapcsolatban álltunk, soha nem vitáztunk. Vele nem is lehetett, hiszen indulatait kezelte, átlagon felüli önmérséklettel rendelkezett, a saját problémáit viselkedésében nem éreztette. Olyan tisztelet áradt belőle, amely őrá is visszahatott. Igényes volt és pontos. Az alkalomhoz illő, választékos humora igazán kedvelhető emberré tette őt. És tudtuk, hogy nemcsak nagyszerű barát, de a családjáért aggódó, értük mindre képes ember is volt. Unokáiban örömmel látta az élet folytatódásának csodáját, imádta őket, büszke volt rájuk és szívesen beszélt róluk.

1946. 06. 01-én indult az életút, amelyet lezárt az az áprilisi nap. De egy tartalmasan, értelmesen élt élet ért véget azon a napon, amelyben benne voltak a találkozások, a közös programok, búcsúzások, az örömök, a bánatok, minden – amit ő maga jelentett. Igaz barátságunk kiállta az idő próbáját, és most betölthetetlen űr maradt utána. Elment a barát és a közösségi ember, aki képes volt maradandó jeleket hagyni a saját jelenében: itt hagyta életének fontos üzeneteit a kecskeméti Szent László Lions Clubnak, melynek 2000-ben lett tagja. Izsáki lakhelye ellenére egyre aktívabban vett részt a jótékonysági munkában, így természetes volt, hogy 2009-ben elnökké választottuk, melyet a Lions Etikai Kódex első pontja szerint végzett: megmutatom, hogy hiszek a munkámban. Célom, hogy azt szorgalmasan végezve munkám minőségével szerezzek jó hírnevet magamnak. Együtt voltunk tagjai a szabadszállási borbarát klubnak, amely 23 éve alakult. A hagyományos borünnepek újragondolását különösen szívügyének tekintette. De közel állt szívéhez az a négy házaspárból álló baráti társaság és ennek rendszeres találkozása is, amelyet egymás közt csak vállalati összejövetelnek neveztünk, utalva a régi kollegális kapcsolatra. Ezeken érdeklődéssel hallgatta és mesélte a napi eseményeket közel másfél évtizeden át. A vacsorát ilyenkor ultizás követte, amelyben mindig taktikus sportemberként küzdött.

Nem felejtjük, hogy aktívan részt vett nemcsak a programok szervezésében, de lebonyolításában is. Jó volt tudni, hogy rá mindig lehet számítani. Ő a vendégeit egyformán, kiemelt figyelemmel kezelte, élete során a volt dolgozóiról csak pozitívan beszélt és utolsó időkig dolgozott, tervezett. Nem panaszkodott még halálos betegen sem. Szerette az életet és küzdött érte. Bízott abban, hogy a következő nyár és még jó néhány az övé lehet szerettei, barátai körében. A Sors sajnos másképp döntött.
Nehéz és súlyos veszteség a családja, egyéni életünk és közösségeink számára az Ő elvesztése. Pista, nyugodj békében – emlékedet örökre megőrizzük!

Barátod: Birkás Menyhért

Képgaléria