Farsang a Mosoly Klubban

A 2020. február 29-i, farsangi Mosoly Klubot, ahogy az ilyenkor télvégén szokás, maskarás felvonulás színesítette. A Kecskeméti Szent László Lions Club tagjai és fiataljai a Szent László Leo Club tagjai, valamint a klub önkéntesei segítőként vesznek részt a felnőtt fogyatékosok nappali foglalkoztatójának, havonta megrendezett klub délutánján, a Mosoly Klubon, amit az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Mosolysziget Értelmi Fogyatékosok Nappali Ellátása működtet. Ezúttal 5 fővel.

Először Füle Bálintot köszöntötték fel a résztvevők 40. szülinapján, melyre meglepetésként a Gong Rádió munkatársai, Faragó Miklós és Holló Róbert is eljöttek. Megható volt a 100-nál is több résztvevő közös születésnapi éneke.

Az ÉNO Pom-pom táncát követően, néhány szóló éneket hallgathattunk meg Farkas Gábor egy tehetséges kecskeméti sérült fiú előadásában, miközben több mint ötvenen álruhát öltöttek a résztvevők közül. Ötletesebbnél ötletesebb jelmezekben mutatkoztak be a zsűri előtt, melyben klubunk és leoink is képviseltették magukat. Nehéz volt a döntés, de végül mindenki nyert, hisz senki nem maradt dicsérő szó és ajándék nélkül. 

A jelmezes felvonulást és a farsangi fánkevést követően tombolasorsolás színesítette a vidám télbúcsúztató programot. Ez utóbbi ajándékait nagyrészt a Kecskeméti Szent László Lions Club ajánlotta fel, a tombolából befolyó összeggel támogatva a havi rendszerességű klubot.

Az estet, mint mindig, fergeteges tánc zárta. A vidám hangulathoz, a talpalávalót, most is diszkózene szolgáltatta.

A fiatalok önkéntesként kapcsolódnak a munkába, ahol megtanulják elfogadni a másságot, szociálisan és emberileg nyitottabbá válnak. Mindig nagy élmény és feltöltődés számunkra, hogy részt vehetünk ezeken a szívet melengető rendezvényeken.


Képgaléria

Hír kategóriák

Club események

 

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Kecskeméti Szent László Lions Club

Adószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019

cím: 6000 Kecskemét,
Csányi János krt. 1-3.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba