Gyermekrajz kiállítás a békéről

A Kecskeméti Szent László Lions Club kezdeményezésére, a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége által évente meghirdetett Béke poszter pályázat utolsó 10 évének díjnyertes munkáiból nyílt kiállítás a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola aulájában.
A gyermekrajzok szeptember 1. óta díszítik az iskolát, egyben felhívják a figyelmet az idei év kiírására. A Lions Clubs International által évente meghirdetett gyermekrajz pályázathoz a magyarországi klubok is csatlakoznak. Az ország minden tájáról érkező több száz munka közül szakavatott zsűri választja ki a legszebbeket. A győztes alkotás bekerül a nemzetközi versenybe, ahol 210 ország alkotásaival vetik össze. A legcsodásabb 30 munka a világkonvención kerül kiállításra, ahol több tízezer lion tekintheti meg. Büszkeséggel töltött el bennünket néhány évvel ezelőtt Milánóban, hogy a győztesek között egy magyar kislány alkotását is láthattuk.

A kiállítás hivatalos megnyitója szeptember 21-én 15 órakor volt, melyre meghívták a kecskeméti általános iskolákat is. Dr. Szabó Ildikó igazgatónő a béke szeretetéről, mostani különös aktualitásáról, Harsányi Zsuzsanna klubelnök pedig a lions mozgalomról beszélt.. Az iskola tanulói műsorral kedveskedtek a megjelenteknek. A tárlatból októberben vándorkiállítás indul, melynek következő állomása a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola lesz.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Kormányzói Bál 20262026. január 31. 18:00 Négy új tag avatása a Nyírbátori Lions Clubnál
2026. január 13. 14:00 A 2026-os Kormányzói Bál meghívója - Görzsöny Éva kormányzó videóüzenete
2025. december 18. 13:00
Club híreink
A Kecskeméti Szent László Lions Club tagjai 2025 karácsonyán is ajándékokkal kedveskedtek vak és gyengénlátó embertársaiknak2025. december 19. 13:00 Karácsonyi ünnep a Mosolysziget Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézményében
2025. december 17. 18:00 A BÁCSVAKOK 2025 évzáró Adventi partijára kapott meghívást a Kecskeméti Szent László Lions Club
2025. december 15. 16:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.




