Húsvétvárás a Mosoly Klubban
A 2019. március 23-i Mosoly Klub, melyet a szokott helyen a Margaréta u. 2. sz. alatt tartottak, a Húsvétvárás jegyében telt. A kézműves foglalkozáson húsvéti csibéket és tavaszi karkötőket készíthettek a jelenlévők a Kecskeméti Szent László Lions Club és a Szent László Leo Club tagjainak segítségével.
A teremjátékok, csocsó, billiárd most sem maradtak üresen, s a délutánt, mint mindig, fergeteges tánc zárta. A vidám hangulathoz, a talpalávalót, ezúttal is diszkózene szolgáltatta.
A Kecskeméti Szent László Lions Club tagjai és fiataljai a Szent László Leo Club tagjai, valamint a klub önkéntesei segítőként vesznek részt a felnőtt fogyatékosok nappali foglalkoztatójának, havonta megrendezett klub délutánján, a Mosoly Klubon, amit az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Értelmi Fogyatékosok Nappali Ellátása működtet. Ezúttal 4 fővel képviselte magát a klub. Klubtagjaink, és leoink a terem díszítésében, a kézműves foglalkozáson, a büfében, nyújtottak segítő kezet, majd felszabadultan táncoltak együtt a megjelentekkel.
A fiatalok önkéntesként kapcsolódnak a munkába, ahol megtanulják elfogadni a másságot, szociálisan és emberileg nyitottabbá válnak. Mindig nagy élmény és feltöltődés számunkra, hogy részt vehetünk ezeken a szívet melengető rendezvényeken.

Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Idén is jótékony célú levendulaszüret az Érzékelések kertjében2026. június 30. 13:00 Tihanyban kirándultunk
2026. június 17. 10:00 Egynyári és évelő virágok ültetése az Érzékelések kertjében
2026. június 16. 16:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.




