Jótékonysági Estélyt szervezett a három kecskeméti lions club
Az Első Kecskeméti Lions Klub, a Kecskeméti Szent László Lions Club és a Digital Lions Club tagjai 2024. február 9-én a Három Gúnár Rendezvényházban tartották első közös estélyüket. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Hégely Péter, a LIONS Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója is.
Az esten a klubok támogatottjai léptek fel, mutatták meg tehetségüket a bálozó közönségnek. A Farkas Villa lakói közül Farkas Gábor és Tapolcsányi László énekeltek. Erős Laura látássérült orgonista, aki a Károli Gáspár Református Egyetem nagykőrösi karán működő Hittanoktató- és Kántorképző Intézetében tanul zongorajátékával varázsolta el a megjelenteket. Az országos zenei versenyeken díjazott Borsi Blanka, Csuvár Anna és Kuklis Richárd fuvolán és zongorán játszottak, ők a Kodály ÉZI tanulói. A zeneiskola néptánc tanszaka Bedőcsné Szabó Rita vezetésével pedig a nyitótáncról gondoskodott.
Az esten a Römy Duó Party Band játszotta a talpalávalót.
A klubtagok által felajánlott tombola és a jótékonysági estély teljes nyerségét a három klub jótékonysági céljaira fordítja. A közel 1 millió Ft-ból hátrányos helyzetű gyengén látó gyerekek és felnőttek, valamint kimagasló tehetségű diákok kapnak támogatást.
A fotókat Tóth Katalin és Harsányi Zsuzsanna készítették
fotóalbum az alábbi linken: https://www.facebook.com/toth.katalin.35
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Nagy sikerrel zárult a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének éves képzése2024. október 04. 15:00 Nagy sikerrel zárult a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének éves képzése
2024. október 04. 15:00 Nagy sikerrel zárult a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének éves képzése
2024. október 04. 15:00
Club híreink
Kerékpár adomány egy többgyermekes látássérüléssel élő gyermeket is nevelő családnak2024. szeptember 30. 14:00 A Kecskeméti Szent László Lions Club búcsúgondolatai
2024. szeptember 30. 12:00 Látásvizsgálat a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola első évfolyamán
2024. szeptember 27. 14:00
Lions szövetség eseményei
MEGHÍVÓ - LIONS Tri-Jumelage Music Award 20242024. október 10. 08:00
Club események
LÉLEK-LÁTÓK kiállítás megnyitó2024. október 15. 17:00 A Kecskeméti Szent László LC jótékonysági LIONS Gálaestje
2024. október 16. 19:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.