Láthatatlan vacsorára kaptak meghívást a Kecskeméti Szent László LC tagjai

A Tesco Global által meghirdetett, „Ön választ, mi segítünk" program nyerteseként a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete április 27-én ismét megrendezte a „Láthatatlan vacsora" programot a Spaletta Étteremben, melyre a Kecskeméti Szent László LC-ből 6 fő kapott meghívást.
A vacsora lényege, hogy a résztvevők a szemüket eltakarva, teljes sötétségben fogyaszthatták el a Spaletta étterem szakácsa által külön e célra összeállított ételsort. Miközben bemutatkoztak a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete jelenlévő, látássérült tagjai, - köztük volt Hencz András, az egyesület elnöke is - elmondták az élettörténetüket, beszéltek a mindennapjaikat kísérő kihívásokról, nehézségeikről és a munkájukról is.
Különleges lehetőség egy látó számára bepillantást nyerni a látássérültek és vakok világába. Ezen a látók számára szervezett érzékenyítő programon viszont a vacsora résztvevői megtapasztalhatták, milyen a látássérültek világa. Olyan szituációba kerültek, ahol csak a hallásukra, a tapintásukra és az orrukra számíthattak: a szemükre nem.
A láthatatlan vacsora hozadékaként pedig maguk is meglepődtek azon a tényen, hogy a szaglásuk és az ízlelésük valójában mennyire fejlett: látás nélkül mennyire kiteljesedtek az illatok és az ízek a számukra.
keol.hu (Fotó: Csősz Győző)
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
LIONS Európa Fórum Dublinban2025. november 10. 13:00 Bemutatták az Európa Fórumon a 2025-ös monori Lions Youth Exchange Camp-ről készült rövidfilmet
2025. november 10. 13:00 Nagy sikerrel zajlott Balatonkenesén a LIONS képzés
2025. október 27. 12:00
Club híreink
Hazánk legnagyobb japán cseresznyefával beültetett kertje jön létre az Aomori parkban2025. november 05. 20:00 Lélek-látók kiállítás Szegeden
2025. október 28. 12:00 Újabb 5 kisgyermek választhatott magának szemüveget a Kecskeméti Szent László LC finanszírozásában
2025. október 22. 10:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.




