Lions évzáró klubülés
A Szent László Lions Club 2018. június 7-én megtartott klubülésén megtörtént a tisztségviselők éves váltása. A 2018-19-es lions évben Kissné dr. Szabó-Kis Mária klubtagunk vette át a klubelnöki pozíciót Koncsik István klubtársunktól.
Az évzáró klubülésen először a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének konvenciójáról számoltak be a küldöttek, ismertették a tagsággal, az örömhírt, hogy klubtagjaink milyen elismerésekben részesültek. Bus Gábor klubtársunk az „Év Lionja” kitüntetést, Koncsik István soros elnökünk nemzetközi kormányzói kitűntetést, Herczeg József klubtársunk gyémánt fokozatú lion kitüntetést vehetett át.
A 2018-19-es lions évre Bus Gábor klubtársunkat a 3. számú régió elnökének választotta a konvenció, míg Koncsik Istvánt 3 évre az LCMSz kommunikációs vezetőjének nevezték ki, így ők Kabinet tagok lettek. Magyar László klubtársunk volt kormányzóként továbbra is a kormányzói tanács munkájában vesz részt.
A 2017-18-as év eseményeinek beszámolóját követően megtörtént a soros elnökség átadása. Koncsik Istvánt, Kissné dr. Szabó Kis Mária követi a klubelnöki székben, aki ismertette elképzeléseit az elkövetkezendő lions évre.

Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
LIONS Európa Fórum Dublinban2025. november 10. 13:00 Bemutatták az Európa Fórumon a 2025-ös monori Lions Youth Exchange Camp-ről készült rövidfilmet
2025. november 10. 13:00 Nagy sikerrel zajlott Balatonkenesén a LIONS képzés
2025. október 27. 12:00
Club híreink
Hazánk legnagyobb japán cseresznyefával beültetett kertje jön létre az Aomori parkban2025. november 05. 20:00 Lélek-látók kiállítás Szegeden
2025. október 28. 12:00 Újabb 5 kisgyermek választhatott magának szemüveget a Kecskeméti Szent László LC finanszírozásában
2025. október 22. 10:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.




