Lions Gálaest 9. alkalommal

2016 óta minden évben megszervezi a Kecskeméti Szent László Lions Club, immár hagyományos kulturális estjét, melyen országosan elismert művészek és helyi tehetségek lépnek fel és melyre ingyenesen látják vendégül támogatottjaikat.
Az idén október 15-én, a Fehér bot napján, este 7 órai kezdettel került sor a már hagyományos, a Látás hónapjában rendezett Jótékonysági Gálaestre. A gálát megtisztelte jelenlétével Boronkayné Görzsöny Éva a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége kormányzója.
A teltházas szívet melengető zenés irodalmi esten, melynek címe Szárnyaló szavak- volt, Csík János és barátai varázsolták el közönséget. Ezúton is köszönjük önzetlen felajánlásukat.

Az esten köszöntötték azt a közel 200 meghívottat, akiket a klubtagok jóvoltából látnak vendégül.
Így hagyományosan meghívást kaptak a klub által folyamatosan támogatott szervezetek:
- a Magyar Vakok és Gyengén látók Bács-Kiskun megyei Egyesületének tagjai,
- a Farkas villa lakóit és dolgozói,
- a Juhar utcai Iskola sérült gyerekeket nevelő pedagógusai,
- a Mosolysziget Értelmi Sérültek Nappali Ellátójának dolgozói és gondozottai,
- a kecskeméti nyugdíjas klubok tagjai,
- a Humán Rehab Közhasznú Egyesület valamint az El-Szabó Kft. által foglalkoztatott megváltozott munkaképességű dolgozók
A gálára természetesen meghívást kaptak a kecskeméti társklubok, az Első Kecskeméti Lions Club és a Digital Lions Club is.
Az est teljes bevételét a klub, az általuk szervezett látásvizsgálaton kiszűrt első osztályos kisgyermekek szemüvegének elkészíttetésére fordítja.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Idén is jótékony célú levendulaszüret az Érzékelések kertjében2026. június 30. 13:00 Tihanyban kirándultunk
2026. június 17. 10:00 Egynyári és évelő virágok ültetése az Érzékelések kertjében
2026. június 16. 16:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.




