Lions Gálaest a Látás hónapja tiszteletére a Kecskeméti Szent László Lions Club szervezésében

A klub által hagyományosan megrendezett Gálaesten az idén egy vidám színházi előadásra került sor a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ színháztermében, október 29-én pénteken 19.00 órától.
Kemény és szomorú időszak áll mögöttünk. A klub tagjai szerettek volna egy kis mosolyt csalni az arcokra, ezért egy bohózatot választottak az est programjaként.
A Csonka Színkör előadásában a ”Na de megint?!” című komédiára a Kecskeméti Szent László Lions Club, a tagok finanszírozásában meghívta azon támogatottait, akikkel évek óta rendszeres kapcsolata van. Így a nézők között köszönthették a Magyar Vakok és Gyengén látók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete tagjain kívül, a KINCS Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesületében lévő családokat, az EGYMI Juhar utcai Tagintézménye pedagógusait, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóssága Mosolysziget Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézménye és a Farkas Villa Fogyatékos Személyek Gondozóháza és Napközi Otthona dolgozóit és gondozottait, az El-Szabó Kft. által Hetényegyházán foglalkoztatott megváltozott munkaképességű embereket, valamint a Karol Wojtyla ház dolgozóit és ellátottait is.

A koncert kiemelt vendégei a Bács-Kiskun Megyei Kórház nővérei, asszisztensei és családjaik voltak, ezzel is szerette volna megköszönni a klubtagság az utóbbi 2 év kemény megpróbáltatásaiban való helytállásukat, kitartásukat.
Az előadás nyitott volt a kecskeméti színház szerető közönség részére is. A befolyt több, mint 200 000 Ft-ot a teljes jegybevételt fiatalok szemszűrésére és hátrányos helyzetű társaik szemüvegeinek finanszírozására fordítják majd.
Ezúton szeretné a klub megköszönni a Csonka Színkör tagjainak és a Hírös Agóra munkatársainak a támogatását, mellyel ők is hozzájárultak a klubtagok önkéntes munkájához.
Fotók: hiros.hu
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Kecskeméten rendezik meg az Első LIONS Horgász Csapatversenyt2023. szeptember 05. 13:00 Új pályázati lehetőségek jelentek meg a Városi Civil Alap keretében
2023. szeptember 05. 10:00 Kalifornia állam volt LIONS kormányzójával találkozott Hunyadi János I. Alkormányzó
2023. augusztus 28. 16:00
Club híreink
Virtuális kiállítás a Karol Wojtyla Barátság Központ gondozottainak2023. szeptember 15. 17:00 A Jótékonyság Világnapja alkalmából a Kecskeméti Szent László Lions Club adománya a Margaréta Otthonnak
2023. szeptember 07. 12:00 A 3 kecskeméti lions klub és a Hungária Hovawart Klub Tenyésztő és Segítőkutyás Egyesület közös programja a Hírös Hét Fesztiválon
2023. augusztus 27. 10:00
Lions szövetség eseményei
I. Kabinetülés2023. október 06. 14:00 II. Kabinetülés (Wanatka Központ)
2023. november 04. 10:00 Évközi online Konvenció
2023. november 29. 19:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.