Nyári hangulat a Mosoly Klubban

Június a naptári nyár első hónapja, ami természetesen nem múlhatott el a havi rendszerességgel megrendezendő Mosoly Klub délutánja nélkül. A klubdélutánt ezúttal 2018. június 30-án tartották, ahol ismét találkozhattak a Kecskeméti Szent László Lions Club tagjai és a Leo Club fiataljai az értelmileg sérült gyerekekkel és felnőttekkel.  

Klubtagjaink és Leo Clubunk fiataljai segítőként vesznek részt a felnőtt fogyatékosok nappali foglalkoztatójának, havonta egy alkalommal megrendezett klub délutánján, a Mosoly Klubon, amit az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Értelmi Fogyatékosok Nappali Ellátása működtet. A fiatalok önkéntesként kapcsolódnak a munkába, ahol megtanulják elfogadni a másságot, szociálisan és emberileg nyitottabbá válnak.

A mai alkalommal a teremdíszítésben, az italok és ételek előkészítésében, kiosztásában, a kézműves foglalkozáson, a közös játékban és táncban valamint a takarításban vettünk részt.


Képgaléria

Hír kategóriák

Lions szövetség eseményei

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Kecskeméti Szent László Lions Club

Adószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019

cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba