Széleskörű összefogással zárta a Kecskeméti Szent László Lions Club az Érzékelések kertje első ütemét
Csodálatos napsütésben, a mintegy 100 résztvevő lelkes munkája nyomán, gyorsan elültetésre került a közel 1500 növény. A generációk közötti együttműködés szép példájaként a bölcsisektől a nyugdíjasokig, minden korosztály együtt, egymás munkáját segítve építette az illatösvényt.
Ezúton is köszönjük Csaba Kinga munkáját, aki a kert és Csinos Mária munkáját, aki a víziközmű terveit készítette. Köszönjük a KEFAG Zrt. és a Woodgarden Kft. munkatársainak a kert tereprendezését, gondos építését. Köszönjük a Hegede, a Kállai és a Juniperus Kertészeteknek a kedvezményesen adott növényeket.
Köszönjük KMJV Közgyűlésének, hogy egy emberként mellénk álltak és anyagi támogatással is segítették ezt a szép elképzelést.

Köszönjük a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusainak, az oda járó gyerekeknek és szüleiknek, a környéken lakóknak, valamint a Vakok és Gyengén látók Bács-Kiskun megyei Egyesülete tagjainak az ültetésben való részvételt.
Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy hívásunkra a kecskeméti társklubok; az Első Kecskeméti Lions Club és a Digital Lions Club, a Kecskeméti Szent László Leo Club, és a Kecskeméti Rotary Club tagjai is képviseltették magukat a közös munkában, sőt a budapesti All Nation Lions Club tagjai is megtiszteltek bennünket.
Köszönjük a média munkatársainak; a Hírös.hu, a Gong Rádió, a KEOL, a KTV, a Kossuth Rádió, a Katolikus Rádió, az MTI munkatársainak, hogy hírt adtak az Érzékelések kertje építéséről.
Köszönjük a fotókat Borsos Andreának, dr. Papp Zoltánnak, Noszlopy Miklósnak és a Hiros.hu munkatársainak.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Idén is jótékony célú levendulaszüret az Érzékelések kertjében2026. június 30. 13:00 Tihanyban kirándultunk
2026. június 17. 10:00 Egynyári és évelő virágok ültetése az Érzékelések kertjében
2026. június 16. 16:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.




