VII. Oroszlán Kupa Kecskeméten

Lions régiós sportverseny értelmi sérüléssel élők számára, 2025. március 21. 9.00 órától
A Kecskeméti Szent László Lions Club, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Mosolysziget Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézményével közösen a dél-magyarországi értelmi sérüléssel élőkkel foglalkozó intézmények gondozottai számára szervezett az idén is csapat sportversenyt, immár 7. alkalommal. A rendezvénynek, mint eddig minden alkalommal, most is a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnoka adott otthont, a Tankerületi Központnak köszönhetően mérsékeltebb terembérleti díj fejében.

19 hat fős csapatot hívott meg a 2 szervezet, kísérőikkel és szurkoló táborukkal együtt. A résztvevők már várják a hagyományos rendezvényt és szívesen jönnek. A 6 kecskeméti intézmény versenyzői mellett, csapatok érkeztek Kalocsáról, Kiskunmajsáról, Szegedről, Tassról, Tiszaugról, Kiskunhalasról, Kiskunfélegyházáról, Csongrádról, Szentesről és Szabadszállásról. A versenybe és a lebonyolításba, csak úgy, mint eddig is a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma diákjait is bevonták, akik az idén 62 fővel jelentkeztek a rendezvényre. Minden versenyző csapathoz 2 fővel csatlakoztak és együtt küzdöttek a sérüléssel élő fiatalokkal, példát mutatva, támogatva őket. A többiek az állomásokon várták a csapatokat ismertették a feladatokat, segítették a versenyzőket. Ez a nap szemléletváltó nap is volt számukra, ahol a jókedv, vidámság és együttműködés megtapasztalása a fő cél.

Az állomásokon a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusai végeztek, mint minden évben, az idén is önkéntes munkát.
A gondozókkal, kísérőkkel, diákokkal, szurkolókkal, a Kecskeméti Szent László Lions Club, az Első Kecskeméti LC valamint a Digital LC tagjaival, az iskola pedagógusaival és az önkéntes segítőkkel együtt több, mint 300 fővel zajlott az idei Oroszlán kupa. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Boronkay Péter világ- és európa bajnok paratriatlonista is.
A sportverseny célja az értelmi sérüléssel élők számára a teljes élet örömét nyújtó játék, a versenyszellem, a kapcsolatépítés, az együttműködés megtapasztalása. Az ügyesség - és mozgáskoordináció fejlesztése, egymás segítése, a mozgás élménye, a megszokott környezetből való kimozdulás, a győzelem mámora, mely mind-mind megvalósulhat egy ilyen rendezvény kapcsán. A csapatok már hetekkel előre gyakoroltak, készültek a versenyre, ahol természetesen csak győztesek lehetnek, hisz a kupákon és díjakon kívül, minden versenyző tízórait, ebédet és ajándékot is kapott. Az Oroszlán Kupán az idén a 3. helyezést a kecskeméti Csodabogár Autizmussal és Fogyatékkal Élő Személyek Nappali Intézménye kapta, második a Kecskeméti Szakképzési Centrum Fazekas István Szakiskolája lett, a versenyt pedig a tiszaugi Bács-Kiskun Vármegyei Platán Integrált Szociális Intézmény Szőke Tisza Otthona nyerte.
Az Oroszlán kupa szervezésébe és magába a versenybe bevont középiskolás fiatalok, a szervezési feladatok elsajátításán túl, megtanulják a toleranciát és a másság elfogadását, klubtagjainkkal együtt működve a generációk közötti határok is fellazulnak.
A program megszervezéséhez támogatást a Tiszta Formák Alapítványtól, a Fornetti Magyarországtól, az Univer Zrt.-től, a Jász Sörözőtől és természetesen a Kecskeméti Szent László Lions Club tagjaitól kapott a rendezvény.
Fotók: Bús Csaba, Herczeg József, Horváth Luca, Király József, Szénási Rita, hiros.hu
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Az Első Győri LC Charter Night ünnepsége2026. április 28. 15:00 Zónatalálkozó Sopronban
2026. március 26. 21:00 Készülünk a Békeposzter pályázat díjátadó ünnepségére
2026. március 23. 17:00
Club híreink
Hat új taggal bővült a Kecskeméti Szent László Lions Club2026. április 15. 16:00 Kecskeméti siker a Békeposzter pályázaton
2026. április 01. 13:00 Újabb kisgyermekek kaptak szemüveget a Kecskeméti Szent László Lions Clubnak köszönhetően
2026. március 27. 09:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Kecskeméti Szent László Lions ClubAdószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019
cím: 6000 Kecskemét,
Katona József tér 18. I/103.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.




